Ajanló, Blog

Kültéri harmonikaajtó árak és egyéb megoldások

hatkazettas-havastolgy-acel-ajto-zarva

Sokféle bejárati ajtó küzül választhatunk, mintpéldául kültéri harmonikaajtó

Ma már nemcsak normál méretű és működésű ajtókat találhatunk a piacon, hanem fellehető egyedi méret alapján többféle kivitelű ajtó a toló-bukó ajtótól a harmonikaajtóig. Mire számíthatunk, ha éppen kültéri harmonikaajtó árak iránt érdeklődünk? Egyrészt első lépésben érdemes megvizsgálnunk, hogy az adott ajtó valóban könnyedén siklik-e. Nincs ugyanis annál bosszantóbb, mikor nehezen nyitható vagy zárható az adott ajtó, esetleg nyikorog. Éppen ezért minden esetben érdemes személyesen is megvizsgálni az adott ajtót és nemcsak fényképen keresztül kiválasztani. Természetesen a minőség a kültéri harmonikaajtó árakban is megnyilvánul majd. Emellett az is lényeges szempont, hogy rendelkezzen megfelelő szigeteléssel. Ennek mértékét egyébként ezzel a mértékegységgel fejezi ki a gyártó: W/ m2K. Szempont lehet a hangszigetelés is, mely sok esetben csalóka lehet, ugyanis nem mindegy, hogy pontosan az ajtótól mekkora távolságban helyezik el a mérőműszert, amely meghatározza, hogy pontosan hány dB-t szűr ki az adott ajtó.

Mennyibe kerülnek?

A fentiek alapján a kültéri harmonikaajtó árak változóak, ráadásul nem mindegy, hogy mekkora méretű ajtóra van szükségünk és a bizonytalan gazdasági események, infláció is megváltoztathatja az árakat. Kérdés az is, hogy van-e régi kültéri harmonikaajtó, amit le kell szerelni és el kell szállítani, illetve nyilván az új felszerelésének is lehet költsége, hiszen a gyártó nem biztos, hogy elvégzi ezt a feladatot. Ezért a kültéri harmonikaajtó árak áttekintése során ezeket a tételeket is vegye szemügyre, hogy ne érje negatív meglepetés később. Emellett más egyéb tényezőkre is érdemes figyelnie. Például nézzen utána, hogy miből készült el a kültéri harmonikaajtó? Műanyag ajtó esetén pontosan hány légkamra lett elhelyezve az ajtóban? Tévhit, hogy minél magasabbnak kell lennie ennek a számnak, mert a fal, illetve profilfalak anyag vastagsága és minősége sokkal fontosabb.

A harmonikaajtó és hamonikaajtó között is van különbség

Az sem mellékes, hogy az adott ajtó nyíló, bukó, esetleg mindkettő egyben, de vannak fixen üvegezett ajtók is. Több szárnnyal rendelkező ajtók nagyon praktikusak lehetnek, mely főleg költözés alkalmával hasznos, vagy, ha rendszeresen kell nagyobb tárgyat ki-be vinnünk a lakásba. Más a helyzet egy télikert vagy terasz esetén. Itt ugyanis más szempontok számítanak. Azt is vegyük figyelembe a kültéri harmonikaajtó árak összehasonlítása esetén, hogy pontosan milyen garanciális feltételeket kapunk mellé. Az általunk forgalmazott kültéri és beltéri, illetve biztonsági ajtók minden esetben a legnagyobb biztonságot szavatolják, ugyanis acélból készülnek el. Ezáltal nagyon tartósak és megbízhatóak. Partner cégünk a régi ajtó leszerelésében, elszállításában és az új ajtó felszerelésében is segít Önnek kérésre.

Az ajtóval kompatibilis zárak és kilincsek is rendelkezésre állnak, amik példának okáért fúrás védelemmel vannak ellátva, de megtalálja kínálatunkban az okos zárakat is. Ezáltal nálunk mindent megtalál, amire az ajtók kapcsán szüksége lehet.