Ajtó beépítése, Biztonsági ajtók, Biztosítás, Blog

Már szállítjuk az új bejárati ajtókat a nyíregyházi bérházi tűz helyszínére

paneltuz-nyiregyhaza

Tűz ütött ki Nyíregyházán a Fazekas János tér 6. szám alatti lépcsőház hatodik emeleti lakásában kedd délben, a tűzoltók egy embert mentettek ki.
A kimentett férfit súlyos életveszélyes állapotban szállították kórházba. Rajta kívül további 11 könnyebb sérültet szintén kórházba szállítottak.

paneltuz-nyiregyhazaKedd délutánra sikerült teljesen eloltani a Fazekas János téren lévő panelházban keletkezett tüzet – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Telefonon érkezett hozzánk az első megrendelés a lépcsőházból, mi ebből értesültünk a történtekről. A fiatalember már akkor jelezte, hogy biztosan többen is fognak jelentkezni, mert sok ajtó megrongálódott.
A telefonáló ajtaja már korábban is HiSec ajtó volt.

A tűzoltók elmondása szerint a legnehezebben hozzá jutottak be, komoly erőket kellett bevetniük az ajtó áttöréséhez. Ennek során több helyen ki is lyukadt a felülete.

 

Ma estére végül 13 darab ajtóra adtak le rendelést a szerencsétlenül járt lépcsőházból, amiből reggel a kollégáink 10 darabot tudnak kiszállítani egyszerre. Két ajtót be is építenek még aznap.

Mindent megteszünk, az ünnep ellenére is, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a helyükre kerüljenek az új biztonsági ajtók.

Az esetre való tekintettel az ajtókat kedvezményes áron juttatjuk el Miskolcról Nyíregyházára, a szállításért is csak minimális díjat felszámolva. Ezzel is segítve a nehéz helyzetbe került lakókat.

A kórházba szállított sérültnek mihamarabbi gyógyulást kívánunk.