Bejárati ajtó, Blog

Bejárati ajtó ami biztonsági és ez a nyugalom kulcsa

hatkazettas-havastolgy-acel-ajto-zarva

Bejárati ajtó csere előtti szempontok

Csak akkor alhatunk nyugodtan, ha biztonságban érezzük magunkat. Kár, hogy erre alapesetben nem igazán van lehetőségünk. Mert a híreket mindannyian figyelemmel kísérjük. Ezek között rengeteg bűnügyi hír is van. Ezek brutális gyilkosságokról, meg sok-sok betörésről szólnak. A betörőkről pedig tudjuk, hogy igen rafináltak. Ráadásul sokuknak komoly „szakmai” tapasztalata van. Gyakorlatilag bármilyen bejárati ajtót fel tudnak törni. 

A bejárati ajtó jelentősége

Amit alaposan szemügyre vesznek a bűnözők, az a bejárati ajtó. Végül is logikus: az vezet a lakásunkhoz. Na és ha az gyenge célpontnak találtatik… Na szóval ebbe jobb nem belegondolni. Amúgy nem is kell: számtalan rendőrségi és biztosítási jelentést olvashatunk el, amelyek világosan bemutatják az effajta hiányosság súlyos következményét. 

A biztonságos bejárat

Szerencsére ez egy létező fogalom. Csupán annyi a lényeg, hogy tudatosan kell kiválasztanunk a bejárati ajtónkat. És a közösségi oldalakon kommentelők ezrei helyett érdemes a szakértőkre hallgatnunk. Mondjuk, a biztosító társaságok munkatársaira. Az ilyen típusú cégeket a MABISZ, azaz a Magyar Biztosítók Szövetsége fogja össze. Emellett a biztonsági rendszerek minősítésével is foglalkozik. A Hisec biztonsági ajtók is ebbe a csoportba tartoznak.  Egyébként a szóban forgó brandet tulajdonló cég az egész EU területén bejegyzett védjeggyel rendelkezik. Alább láthatjuk, mindezt alaposan kiérdemelte. 

Tekintély már ránézésre is

A HiSec biztonsági  bejárati ajtó már alapból úgy néz ki, hogy az tekintélyt parancsol. Mert roppant erős, masszív fémből készül. Ennek következtében ellenáll minden mechanikai, fizikai és kémiai behatásnak. Tehát ha magunkra zárjuk, tényleg nyugodtan alhatunk. Az alvilági alakoktól se kell tartanunk, meg mondjuk a tűztől se. 

A ravaszul kidolgozott trükkök

A betörők immár legfeljebb csak hiszik, hogy minden bejárattal képesek elbánni. A HiSec fejlesztői gondoskodtak arról, hogy ez ne így legyen. Például a három perces áttörésgátlással. Ez legalább három, egymástól minimum 30 centiméterre lévő reteszelési pontos záródást jelent. 

Maga az ajtólap is különleges, mert több oldalon záródik. Egy mechanikai védelemmel ellátott biztonsági zárbetét is tartozik hozzá. Ennek egy, az ajtólapban elhelyezett acélmerevítés is a részét képezi. Ezzel el lehet érni, hogy az ajtót ne lehessen csak úgy kiemelni a tokjából. Ugyanezt biztosítja néhány, védelemmel ellátott zsanér is. 

Esztétikus, tetszetős

Ám semmiképpen se egy ormótlan monstrumot képzeljen maga elé. A HiSec biztonsági bejárati ajtók esetében az erő egyesül a szépséggel. A megtervezésekor az esztétikai szempontokat is figyelembe vették. Meg a változatosságot. A fényes, a matt, vagy akár a színes modellek kedvelői egyaránt megtalálhatják a számukra kedves darabot. Az elérhető színek a következők: fehér, sötétmogyoró, mogyoró-barna, aranytölgy, cseresznye színezés. És mindenki kiválaszthatja azt a modellt, ami számára kézre áll. A jobbos vagy a balos ajtót. 

Modern selyemfényű Aranytölgy HiSec biztonsági acél bejárati ajtó

Modern selyemfényű Aranytölgy HiSec biztonsági acél bejárati ajtó

A legfontosabb lépés a biztonságért

A fent leírtak jól hangzanak, ugye? De nem feltétlenül jelentik a tökéletes biztonságot. Ahhoz, hogy azt elérjük, egy nagyon fontos lépést meg kell tennünk. Az ajtó felszerelését, és beüzemelését mindenképpen szakemberre kell bíznunk. Egy olyan emberre, akinek már számtalan hasonló szerkezet volt a kezében. Ő tudja, melyik alkatrészt hova kell tenni. A nyílászárók esetében elvégzi a vízszintes és a függőleges pontos beállításokat, amelyek létfontosságúak. A különféle vasalatok beállítását is könnyedén megoldja. 

A biztonság megfizethető

Ám a feljebb szereplő mondatok ne aggasszanak senkit. A maximális védelem ugyanis mindenkinek jár. Senkinek se kell mélyen a zsebébe nyúlnia, ha ezt egy biztonsági ajtó segítségével szeretné megoldani. 

Szakképzett munkatársaink pedig örömmel felszerelik, és beüzemelik Önnek okos zárral együtt is.