Biztonsági ajtók, Egyéb

Acél biztonsági ajtó: kényelem és védelem

Antracit HiSec ajtó kilincs

Biztonsági ajtó az acél biztonsági ajtónál kezdődik

A lakásunk ajtaját zárni kell, ez ma már alap. Éppen ezért nagyon fontos, hogy kézre álljon, úgymond a barátunk legyen. A közbiztonság manapság nem a legjobb. Muszáj zárt bejárati ajtók mögött élnünk az életünket, és tartanunk a vagyonunkat. De persze nagyon nem mindegy, milyen az adott ajtó. Nem árt, ha ér is valamit, szóval valódi védelmet nyújt. Ehhez viszont az is kell, hogy könnyen tudjuk kezelni. Na és az se mindegy, hogy néz ki, hiszen a lakásunk bejáratát jelzi. 

A bejárat tényleg nagyon fontos

És nem csupán azért, mert a vendégeink elsőként ezt látják a lakásunkból. Alaposan szemügyre vehetik olyan alakok is, akiket egyáltalán nem fogadnánk szívesen az otthonunkban. Tehát a terepszemlét tartó betörők. És ha úgy vélik, hogy egy gyenge célponttal találták szemben magukat, már tervezik is az akciót. Erre vonatkozóan számos bizonyíték van: rendőrségi és biztosítási jelentések. Tehát megállapíthatjuk, hogy nem mindegy milyen biztonsági ajtó védi az ingatlanunkat, munkahelyünket, vagy akár airbnb lakásunkat.

HiSec: az elismert biztonsági acél ajtó márka

Szerencsére van, ami visszatartja a bűnözőket a sötét terveik megvalósításától. Egy megbízható minőségű acél biztonsági bejárati ajtó. Van, aminek már a neve is ismert a köreikben: ilyen például a HiSec. Sokan közülük rögtön elhagyják azt a területet, ahol a cég emblémájával találják szemben magukat. Ez érthető, hiszen egy olyan cégről van szó, ami bejegyzett védjeggyel rendelkezik az egész EU területén. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) mindezt nagyra értékeli. A HiSec termékeket magasabb kategóriába sorolta a biztonsági ajtókon belül. Na de nézzük sorban, mivel érdemelte ki ez a brand ezt a komoly elismerést. 

Az erő

Először is az acél ajtók erejével. Masszív fémből készülnek, amelyek ellenállnak minden mechanikai, fizikai és kémiai behatásnak. Tehát az ilyen típusú bejárat nem csupán az úgynevezett rossz fiúktól védhet meg minket.

A trükkök amit a HiSec acél ajtó nyújt

Van néhány elmés trükk is, ami meggátolja a nem kívánatos személyek hatékony akcióját. Először is a három perces áttörésgátlás. Pontosabban: legalább három, egymástól minimum 30 centiméterre lévő reteszelési pontos záródás. Az ajtólap is nagyon különleges, mert több oldalon záródik. Ennek a fontos tartozékát képezi egy mechanikai védelemmel ellátott biztonsági zárbetét, amihez egy az ajtólapban elhelyezett acélmerevítés is tartozik. Ennek köszönhetően az acél bejárati ajtót nem lehet csak úgy kiemelni a tokjából. A fejlesztők ugyanerről gondoskodtak néhány, védelemmel ellátott zsanér segítségével is. Tehát egy ilyen ajtót feltörni nem könnyű vállalkozás. És zajos meló, szóval túl nagy kockázattal jár. 

Esztétikum és kényelem

A cikk elején már beszéltünk a kinézet fontosságáról, amit a HiSec lelkiismeretes fejlesztői is szem előtt tartottak. Igazán szemrevaló darabokat terveztek. És mindenki kiválaszthatja a kedvére való változatot. Ez lehet fényes, vagy matt színezésű ajtó. Vagy valamelyik színes modell. Fehér, sötétmogyoró, mogyoró-barna, aranytölgy vagy cseresznye színezéssel ellátott változat. Ezek mindegyike kényelmesen kezelhető. És mindenki kiválaszthatja azt a modellt, ami neki kézre áll. Az összes változatból van jobbos és balos ajtó is. És ha mindez még  nem elég, akkor az ajtó beépítésével egyidjűleg kérheti a HiSec okos zár beszerelésést is.

Egy fontos lépés a kényelemért és a biztonságért amit a HiSec acél ajtó nyújt

Vonzónak tűnik egy ilyen ajtó használata, ugye? De csak akkor, ha betartunk egy rendkívül fontos szabályt. Egy olyan szerkezetről van szó, amit csak szakembernek szabad felszerelnie. Na jó, más is próbálkozhat vele, ám abban nem lesz sok köszönet. A célunk az, hogy egy biztonságos, emellett kényelmesen használható eszköz birtokában lehessünk. Ami viszont rengeteg tartozékot foglal magában, amelyeknek persze megvan a pontos helyük. Olyasmikre kell figyelni, mint például a nyílászárók vízszintes és függőleges pontos beállítása. Meg a különböző vasalatok beállítására. Egy laikus számára mindez rendkívül bonyolult lehet, és lássuk be: nem kicsi az esély a hibázásra. Az acél biztonsági bejárati ajtó pedig ekkor nem a könnyedén kezelhető védelmezőnk lesz, hanem egy igazi nyűg. Egy szakembernek azonban egy ilyen szerkezet beüzemelése gyerekjáték. Mesterien bánik a feljebb felsorolt sok extrával. 

A baráti ár így is garantált ár, mikor HiSec acél ajtó mellett dönt

A biztonság és a kényelem mindenkinek jár. A HiSec termékek árát ebben a szellemben állapították meg. Egy átlag fogyasztó is megengedheti őket magának. 

Munkatársaink pedig rendelkeznek a beüzemelésükhöz elengedhetetlen szakértelemmel. Bátran rájuk bízhatja magát, ha ilyen bejáratot szeretne.